1. fejezet

Hi boys and girls!
Nagyon köszönöm a kommenteket. Nem számítottam arra, hogy ennyire tetszeni fog a prológus. Nem tudom, hogy bárki szeretne-e facebook csopit, ezért ha írtok nekem véleményt kommentbe ezt is megírhatjátok. Ne felejtsétek lehet pipálni is. Remélem az 1. fejezet is ennyire fog tetszeni. Nem húzom az időt itt a várva várt 1. fejezet. :) :)
Ui: Kaptam egy hihetetlenül jó fejlécet. Dominika köszönöm..:) <3 <3 <3

Dreamer Girl xx

Egy héten át mindennap kijártam a temetőbe, hátha ismét találkozom a rejtélyes fiúval. De semmi. Mindig későn sötétedés után jártam haza. Végre téli szünet van. Ezt a szünetet szeretem a legjobban. Ilyenkor sokkal felszabadultabb és boldogabb vagyok, mint általában. A suli is jobban megy ebben a téli időszakban. Másnak a nyár vagy éppen a tavasz a kedvence, de nekem a tél. Néha emiatt különlegesnek érzem magam, pedig tudom, hogy rajtam kívül legalább milliónyi ember szereti ezt a gyönyörű évszakot.
Ma nem keltem korán, mert még kiakartam élvezni az ágyam melegét. Mivel már nem tudok a szüleimmel élni, ezért kiélvezem az egyedüllét minden pillanatát. Most kérdezheti mindenki, hogy miért nem élek a szüleimmel? Igen ez egy jó kérdés, de annyira megbántottak, hogy erről nagyon nehéz beszélnem. Még kiskoromban kitettek az utcára, hogy boldoguljak egyedül. Nagyon rosszul esett, hogy az általam oly csodált emberek ezt tették a saját gyermekükkel. Már 10 éves koromban tudtam mi az a munka. Azóta pedig nem foglalkozom a múlttal, csak is a jelennel foglalkozom. A jövőt még elég nehéz tervezgetnem, mert addig még bármi megtörténhet. Lassan kitakaróztam, és az én bárányos pizsomámban kimentem a konyhába. Bekapcsoltam a rádiót, hogy valami zene is szóljon, miközben reggelit csinálok magamnak. Úgy tűnhet, hogy unalmas, ha senkivel nem élsz együtt, pedig egész jó. Nem szól bele senki abba, hogy mit csinálsz. A rádióban a kedvenc számom ment. Nagyon belelkesedtem és végig énekeltem a számot. Megcsináltam a reggelit is, mire vége lett a számnak. Finom tükör tojást és szalonnát sütöttem magamnak. Megettem, kikapcsoltam a rádiót és felmentem készülődni a szobámban. Úgy terveztem, hogy ma egész nap a temetőbe leszek Vele. Nagyon hiányzik és szeretném minden egyes percét vele tölteni, bár igaz már a túlvilágon van.

***

A temetőben nem nagyon járkált senki, szerintem azért mert a hó hatalmas pelyhekben kezdett el hullni. Ezt imádom az emberekbe, ha már valami nem úgy történik, ahogy eltervezik már ki sem mozdulnak. Pedig ezek a gyönyörű mintákat felvett kis pihék senkinek sem ártanak. Ők csak a hullnak és kiélvezik a levegőben való lebegést, mielőtt a földre érnének. Ezért olyan gyönyörű a tél. Bementem a már jól ismert vaskapun. Ismét a kis virágboltba mentem be először, hogy egy szépséges csokrot vegyek Meredith-nek. A virágboltban egy idős asszony volt csak bent, és Kate, a harmincas éveiben járó boltos.

-Jó napot asszonyom, Kate. A szokásos csokrot kérném.-mondtam nagyon vidáman, mert úgy éreztem , hogy ezt a tökéletes napot semmi sem ronthatja el.

-Szia Trish, máris adom a csokrodat.-mondta Kate, és bement a bolt raktárába. A nénire néztem és rámosolyogtam. Visszamosolygott rám, és olyan jó látni, hogy egy ilyen idős néni is tud ilyen vidám lenni a kora ellenére. Láttam már itt olyan nénit is, aki elküldött melegebb égtájakra is. 

-Szervusz kislányom. Hogy vagy?-kérdezte az idős hölgy.

-Köszönöm szépen jól. Ön jól van?

-Nagyon jól gyermekem.-Kijött Kate is, és meghozta a rózsa csokrot, amit kértem. Odaadtam a pénzt, és elköszöntem tőlük. Már boldogan folytatódott a délutánom. Igaz még csak 2 óra van, de úgy érzem a mai nap lesz a legtökéletesebb a tél ideje alatt. Amíg a sírhoz nem értem nézelődtem. Láttam fiatal házaspárt, akik gyermeküket siratták. Ezt én is megkönnyeztem, de nem akartam odamenni, mert éppen imát mondtak gyermekük számára. Továbbhaladva idős néniket és bácsikat is láttam, akik az elhunyt párjukkal váltottak néhány szót. Ez furcsának hangzik, de ők tényleg beszélgetnek velük, mert az elhunytak lelke mindig ott vannak mellettük. Ezen mosolyogtam. Láttam még kisgyereket az anyjával, akik az édesapát siratták. Szép lassan odaértem a sírhoz. Sokszor elolvastam a barátnőm a nevét, próbáltam feldolgozni a történteket. Letettem a rózsákat a nehéz márványfalakba zárt barátnőm gyönge, és erőtlen testére. Leültem a padra, és mint mindig most is percekig nem szóltam semmit, csak csukott szemmel hallgattam a körülöttem történő eseményeket. Hallottam a fák susogását, amik egymástól kérdezgették, hogy mikor jön már a jó idő. A nénikék sírását, amik inkább sikolyoknak hallatszottak. A gyermekek kérdéseit, akik nem értették miért is fekszik itt valamelyik családtagjuk, és persze gondolkoztam a rejtélyes zöld szemű fiún, akit a múltkor láttam. Mosolyogva kinyitottam a szemem, és belekezdtem a mesélni valómba. Először lassan megsimogattam Meredith sírját. Ez jó érzéssel tölt el, mivel ilyenkor úgy érzek, mintha visszasimogatna ő is. 

-Szia édes barátnőm. Nagyon hiányzol, és még mindig átkozom azt a napot, amikor eltávoztál. A szüleid nagyon szomorúak, hogy már nem vagy velük. El sem tudod hinni, hogy mekkora űr maradt az életemben. A suliban semmi érdekes sem történik. Most éppen szünet van, és élvezem a tél minden pillanatát. Tudom, hogy te ki nem állhattad a telet, de én ezt szeretem.-így osztottam meg gondolataimat Vele. Cseverésztem még órákon át, és ismét sötétedéskor álltam fel a kis padról. Puszit és ölelést adtam, és elindultam a kijárat felé. Most sem maradt már sok halandó ember itt, szinte csak én és a lelkek. Mintha ők is egymással beszélgetnének. Egy megreccsent faág és ismét éreztem, hogy egy árnyat fogok látni. Be is következett, de most nem riadtam meg. Már vártam az újbóli találkozást a démon szemű árnnyal. Megfordultam és az árnyalak irányába indultam. Ki akartam deríteni, hogy ki ez. Miért is él itt, vagy ha nem is miért tölti itt az egész napját. És persze imádkoztam Meredith-nek, hogy vigyázzon rám az akcióm közben. Csak mentem előre, amíg az árny meg állt a temető túlsó végén. Ott már csak pár sír, és kopjafa volt. Én is megálltam és vártam az árny reakcióját. Egy lépést tettem felé, mire az árny olyan gyorsan eltűnt, hogy az hihetetlen. Mintha nem is emberi lény lenne, hanem vámpír. De mindenki tudja, hogy az egyetlen vámpír a 21. században az Edward Cullen és az ő családja.  Hát most már nem apró léptekkel hanem kocogással reagáltam az árny mozdulásaira. Sikerült utolérnem és neki rontottam, mint valami elmebeteg, de tudnom kell, hogy ki ez. Sikerült letepernem a földre, és erősen szorítottam. Megpróbáltam vele egészen a fényre verekedni magam. Sikerült bár egy fél órát biztos küszködtem vele. A fényben megláttam gyönyörű arcát. A barna göndör haja még jobban kiemelte a zöld szemeit. Angyali személy volt számomra, mert még ehhez fogható csodát nem látott a szemem.

-Elengednél végre?-kérdezte rekedtes hangon. A hangja pedig illett a személyéhez. Olyan rosszfiúsnak tűnt, és szerintem az is.

-Persze, ha válaszolsz egy kérdésemre. Miért töltöd itt az egész napodat?-kérdeztem tőle.

-Ha elmondom elengedsz?-kérdezte komolyan.

-Igen.

-Azért, mert itt van eltemetve az én húgom is. De most szállj le rólam.-és azzal félre is lökött. Felállt és leseperte magáról a havat. Elindult vissza a sötétbe, de egy kérdést azért még megkérdeztem.

-Van hol aludnod?

-Semmi közöd hozzá.-nézett hátra. Biztos voltam benne, hogy nincs. Sajnáltam, és nem akartam, hogy itt éjszakázzon.

-Megtisztelnél, ha egy pár napra nálam laknál.-mondtam mosolyogva.

-Köszönöm, de nincs rá szükségem.

-Hát ha nem, hát nem.-mondtam beletörődve, és próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne a dolog. Elindultam, és hallottam, hogy jön utánam. 

***

Szokatlanul érezte magát az otthonomban. Aranyosnak tartottam, hogy mindent megnézett és felemelt. Leült a kanapéra, és én mellé kucorodtam.

-Hogy hívnak?-kérdeztem, mert nem akartam egyből letámadni a felesleges kérdéseimmel.

-Harry Styles. Téged?-kérdezte unottan. Úgy látom nem volt kedve ehhez a beszélgetéshez. De ha itt lakik ezt meg kell szoknia.

-Trish vagyok, de a vezetéknevemet csak akkor árulom el, ha nem viselkedsz így.- és azzal felálltam rámosolyogtam, és kimentem a konyhába, hogy vacsorát főzzek.