4. fejezet

Sziasztok!
Tegnap nagyon sokan látogatt@k meg a blogot. Büszke vagyok rátok. A mostani fejezet is remélem, hogy tetszeni fog. Egy kis izgalmat is tettem bele, hogy jobban beletudjátok helyezni magatokat a szituációba. Jó olvasást! :-) :-)

Dreamer Girl xx

*Trish szemszögéből*

Most egy telefon fülke mellett ülök a járda szélén. Sokan ledobtak elém apró pénzt ,mert azt hitték, hogy hajléktalan vagyok. Nem számít ez most nem érdekel. A sminkem szétfolyt az arcomon, a szemeim dagadtak és vörösek. A hajam csapzott és vizes, mivel az eső éppen esik. Pont a hangulatomhoz illő. Az egyik pillanatban még boldog vagyok, és a másikban pedig csalódott, dühös és végtelenül szomorú. Mindez egy ember miatt van, aki tönkretette ezt a közösnek szánt napot. Ő nem más, mint Harry. Ott hagyott a temetőbe egyedül. De mindjárt elmesélem, hogy én ezt, hogy éltem át.

|Visszaemlékezés|

Bementem a kis viragboltba, ahol Kate már széles mosollyal várt. Köszöntöttük egymást, és már adta is a gyönyörű rózsa csokrot. Kifizettem, és kiléptem az ajtón. De lesokkolt, amit láttam, illetve, amit nem láttam. Harry köddé vált. Nagyon aggódtam, mert tudom, hogy hová mehetett, de reménykedem abban, hogy ő már előre ment. Én is elindultam Meredith sírjához. Letettem a csokrot, és mint mindig most is megöleltem és puszit adtam neki.
-Szia Meredith! Sajnálom, de most nem tudok itt maradni veled, hogy beszélgessünk, mivel keresek valakit. Remélem megérted.-mondtam Neki. Tovább mentem, hátha a húga sírjához ment. Ott sem találtam senkit sem. Csak egy néni volt ott, aki átkozott fűt fát. Nem tudtam nyugodt maradni. Nem volt nálam a telefonom, de pénzem volt, így eltudtam menni a legközelebbi telefon fülkéhez. A sarkon pont van egy. Szaladtam a fülkéhez, mert mielőbb tudni akartam, hogy hol van Styles. Szerencsémre senki.sem volt a piros fülke közelében. Kinyitottam az ajtaját, és bementem. Nem sok hiányzott, hogy ne sírjam el magam. Tárcsáztam a számát. Kicsöng. Percekig vártam, hogy valaki felvegye, de süket volt. Erőből csaptam vissza a telefont. Nem érdekelt, hogy ki nézett idiótának. Nagyon feltettem Harry-t. Ha barmi baja esik, akkor nem állok jót magamért. Kívágtam a fülke ajtaját, és azzal a lendülettel már be is csapódott. Leültem a járda szélére, és tört ki a zokogás, amit eddig magamban tartottam. Csak folytak a könnyeim. Egyik pillanatról a másikra az ég beborúlt, és szakadni kezdett az eső. Mindenem elázott, de csak biztonságban akartam tudni Harry-t.

|Visszaemlékezés vége|

Sötét volt, amikor felálltam a járda széléről. Lassan ballagtam hazafelé. Gondolkoztam. Miért hagyott ott? Mire volt ez jó? Ilyen kérdésekkel léptem be a házba, amikor megláttam Harry-t a nappaliban ülni. Azt hittem neki szaladok. Kedvem lett volna behúzni neki egy jó nagyot, de nem tettem meg. Ott álltam az ajtóban, mint aku még életében nem látott fehér embert. Harry felállt, és közeledett felém. Megállt előttem.
-Sajnálom.-mondta. Ez mi?? Nem egy rühes szót vártam, hanem magyarázatot is. Betelt a pohár. Hatalmas ideg és feszültség gyűlt össze bennem.
-Igen sajnálod? Mit sajnálsz? Azt, hogy ott hagytál? Azt, hogy amíg te jól érezted magad valahol, én addig halálra aggódtam magam? Mit sajnálsz?? Ha? Válaszolj, ne csak a fejedet hajtsd le. Nézz a szemebe te szemét. Hogy tehetted ezt? Azt hittem ott vagy, de eltűntél. Utállak.-mondtam ordítva, ahogy csak a torkomon kifért. Nem válaszolt. Csak ott állt, mint egy szerencsétlen, akit most hajítottak ki. Félre löktem, és beszaladtam a szobámba. Kulcsra zártam az ajtót, és az ágyra estem zokogva.

*Harry szemszögéből*

Hogy lehettem ekkora szemétláda? Megbantottam valakit, aki fontos a számomra. A földre rogytam, és a fejemet a kezeim közé hajtottam. Nem kellett volna Suzy-val menni, ott kellett volna maradnom. Még percekig hallottam keserves zokogását, amikor egy pillanatra abba maradt. Gondoltam megnyugodott, ezért a szobájához mentem. Bekopogtam, és szólongattam, de semmi, egy hang sem jött ki a szoba mögül. Rángattam a kilincset, de zárva volt, így maradt a kétségbeesés által szült B terv. Teljes erőből berugtam au ajtót. Sikerult berúgnom, de szörnyű látvány tárult elém. Trish eszméletlenül fekszik a földön. Egy könnycsepp lefolyt az arcomon, mert most erősnek kell maradnom. Odafutottam hozzá, hogy megnézzem lélegzik-e még. Hála az égnek él. Elővettem a telefonom, és tárcsáztam a mentőket. Elmondtam, hogy mi történt, és hogy siessenek. Kivittem a lányt a nappaliba. Pár perc múlva szirénák zaja és fénye töltötte be az egész utcát. Kivitték Trish-t egy hordágyon. Betették egy mentő autóba, én pedig mentem vele.